2018. április 11., szerda

earthless - black heaven

A fényes Kaliforniának van egy Earthless elnevezésű pszichedelikus rock csapata. Igazából én sok figyelmet nem fordítottam rájuk, mivel annyira progresszíven álltak bele a zeneírásba, hogy a közel 20-30 perces, döntően instrumentális alkotásaikat nem bírtam befogadni. Vagy csak nagyon nehezen. Viszont a minap olvastam, hogy leigazolta őket a Nuclear Blast és picit irányt váltottak, nyilván a kiadó nyomására.

Na szép, gondoltam magamban, eladták ezek is a lelküket pár dollárért. De vettem a fáradságot és a Black Heavent meghallgattam. Mit is mondjak, leesett az állam. Negyedik sorlemezén az Earthless kézzelfoghatóbb dalformátumokat hozott létre, hat tétel 40 percben. Ráadásképp a gitáros Isaiah Mitchell fogta magát és dalolászni kezdett. Bitang jól.
 

2018. március 21., szerda

between the buried and me - automata I.

A Between The Buried And Me előző lemezéről is írtam, így a most kezembe került Automata I. címre keresztelt anyagot megpróbálom megemészteni. Nem egyszerű. Magam sem tudom, miért vonz az a zenei környezet, amit a srácok teremtenek, de valahogy mindig úgy fejezem be ezt a „fél” lemezt, hogy oké, nekem sok, de még egyszer meghallgatom, újabb kiváló ötletek után kutatva.

Az öt plusz egy dal azért kapta az Automata I. címet, mert a nyáron máris érkezik a folytatás. Ennek egyszerű magyarázata, a felgyorsult kereskedelmi őrület „lassítása”. Azaz minden szerzeményt szeretnének jó részletesen bemutatni a srácok, időt hagyva mindenkinek a lemez kellő mélységekig eresztésével. Véleményem szerint ez egy elég jó ötlet.

2018. március 15., csütörtök

judas priest - firepower

Lassan eltelt másfél év. Ez ugyan nem tűnik olyan soknak, de ha arról van szó, hogy ennyi idő telt el a Hardwired... óta, akkor rengeteg. Na ennyi ideje nem éreztem, hogy szòt és időt fecséreljek tűrhető vagy gyenge zenekari produkciókra. Mert hát valljuk be, ez volt. Nem arról van szó, hogy nem tudnak zenélni, mert azért vannak jó gitárosok. Kiemelkedő zeneszerzők nincsenek. Nyilván ott volt még a Slayer Repentlesse, a Megadeth és a Maiden új albuma is.

Kövezzetek meg, de utóbbi a legkevésbé elégítette ki várakozásaimat. A Slayer rendben volt eléggé, de a Maiden nekem már fáradtnak látszik kicsit. Dickinsont sem akarom bántani, mert 20 éve szenved, de ettől minden tiszteletem az övé. Rendben van. De a gitárosokon is ezt érzem az élő fellépéseiket nézve. Kicsi szomorú vagyok látva az elmúlást. Útálom ezt. És nekem ne mondja senki, hogy van utánpótlás, mert nincs. Ez duma. Aztan bejelentette a Slayer, hogy vége. Tom megunta. Na fasza (mondtam magamban), ledőlt a metál egyik legvastagabb tartópillére... Ez a vég kezdete, gondoltam. Mi lesz ezután? 8 évet várhatok egy újabb jò lemezre??? Na ne!!!

2018. február 28., szerda

fu manchu - clone of the universe

A Fu Manchu egyike a megkerülhetetlen stoner bandáknak. A kilencvenes évek első felétől nyomja Scott Hill és csapata, az akkor még kevésbé divatos, vegytiszta stoner muzsikát. Ha megkérdezel egy elvetemült rajongót, hogy mutassa be; mi is valójában az igazi stoner zene, biztosan megemlíti majd az amerikai csapatot. Kiválóan prezenttálja a műfaj minden összetevőjét, pont annyira zeneileg, mint szövegvilágában. És persze kitapintható a Black Sabbath megkérdőjelezhetetlen tekintélye is.

Új lemezük már a tizenkettedik a sorban, Clone Of The Universe címen jelent meg, és pontosan olyan lett, amilyet várni lehetett a vénülő rókáktól. Bár hordoz a korong egy komolyabb meglepetést, csalódást maximum pont ez a váratlan ötlet okozhat. Történetesen arról van szó, hogy van hat feszes, penge dal, illetve egy dalszörny a lemez végén. tizenkilenc perc, gyakorlatilag instrumentális monstrum. (Il Mostro Atomico) De vegyük sorra a dalokat, és ne szaladjunk ennyire előre.

2018. február 14., szerda

the atomic bitchwax - force field

A The Atomic Bitchwax egy számomra már feltérképezett, jól ismert, meglehetősen merész stoner banda. Előző lemezüket itt dicsérgettem, most pedig jöjjön az új, Force Field kritikája. Tavaly évvégén jött a Monster Manget „fiókcsapatának” hetedik (!) stúdió felvétele. Bob Pantella és Chris Kosnik kitartottak Dave Wyndorf mellett, és összekalapáltak egy igen lendületes lemezt.

Ha gyorsan kellene bemutatni a TAB-ot, azt írnám, hogy a hatvanas évek végi space rockot keverik a hetvenes évek okos hard rock riffelésével, mindezt nagyon pontosan és lendületesen teszik. Ez már igencsak elegendő ebben a roppant divatos és emiatt felhígult stoner mezőnyben, de itt még íze is van a daloknak, lelke az egész produkciónak.

2018. február 1., csütörtök

jess and the acient ones - the horse and other weird tales

Kellemes meglepetés érkezett nem is oly rég Finnországból. Bizony a fagyos ország metal bandákon kívül szintén tud meglepetést okozni. Méghozzá egy okkult-pszichedelikus rock csapat személyben, melyet Jess And The Acient Ones névre kereszteltek. 2010 óta aktív a társaság, és egy kislemez mellett már a harmadik nagylemezzel jelentkeznek. Ezt tartom épp a kezemben.

The Horse and Other Weird Tales címmel ellátott anyag akár a 70’s években is születhetett volna. Pontosan úgy szól, pontosan az az üzenete és leginkább a hangulata, mint az akkori zenei irányzat számos békeharcosának. Hippi muzsika, a jobbik fajtából.

2018. január 29., hétfő

ozone mama - cosmos calling

Igazán nagy lelkesedéssel vártam az új Ozone Mama lemezt. Egyrészt azért, mert az előző, három évvel ezelőtti korong nagyon tetszett, másrészt pedig azért, mert amerikai kiadóhoz szerződött a csapat. Ez nem jellemző a magyar színtéren. Fokozott izgalmam gyorsan hanyatlani kezdett, ahogy a digitális megosztás napvilágot látott, és végighallgathattam a Cosmos Calling című anyagot.

Szinte a csalódottság lett úrrá rajtam, amikor először lepörgött a lemez. A tempót lassúnak, vontatottnak éreztem, a refrének simán elmentek mellettem, a dalokból morzsák sem maradtak a fülemben. Ez a három tényező alakítja ki bennem az első benyomást egy nagylemez kapcsán, itt veszélyesen alacsonyan nyitott a történet.

2018. január 23., kedd

useme - szélesvásznú ég

Meg kell mondjam, rögtön itt az elején, hogy ez a cikk egy kész rémálom. Szenvedek vele rendesen. Fogalmam sincs hány napja próbálom megírni, és még most is csak pötyögök, törlök, pötyögök, hagyom a picsába, mert kiakaszt, majd megint pötyögök, és megint törlök. Mikor elkészül végre, ha elkészül egyáltalán valaha, többé tuti rá se nézek. Leszarom! Na, jó! Azért nem, csak kicsit tényleg kiforgatja azt a világhíres lelki nyugalmamat. Ki fog derülni miért.

Kezdjük azzal, hogy kikről is van szó. A srácok, mind-mind számos színpadot megjárt, alaposan kipróbált, sokat megélt zenészek, kik nem mellékesen összesen hét darab Fonogram-díjjal rendelkeznek. Ez számít-e, vagy sem, döntse el mindenki maga, de attól még ott vannak. Pontosan hét darab. Eddig.

2018. január 17., szerda

black label society - grimmest hits

Nehezen megmagyarázható módon az év eleje olyan erősen indult zeneileg, mint amilyenre a karácsonyi időszakban számítottam. Lehet csúsztak a kiadók, vagy ez valami új trend, nagyon nem érdekel. Viszont rendre bukkannak fel jobbnál-jobb lemezek január havas-lucskos szürkeségében. Itt van példának Zakk Wylde és a Black Label Society Grimmest Hits elnevezésű, új stúdióanyaga.

Soha nem voltam elvetemült Zakk Wylde fan, viszont a metalzene középgenerációjának egyik, Slash mellett a legnagyobb gitárhősének tekintem a méretes „vikinget”. Közel harminc éve muzsikál Ozzy oldalán, számos zenei produkciónak szerves része, első szülött gyereke a fent említett banda mellett olyan főhajtásokat sem rest elkövetni, mint a Zakk Sabbath. De most maradjunk a Grimmest Hits című, új lemeznél.

2018. január 16., kedd

archaic - how much blood would you shed to stay alive?

Kinőttem már a MetalHammer vásárlási lázból, viszont az ünnepi, 300. tételt beszereztem a „nosztalgia különszám” miatt. Az újság mellékletenként meglehetősen ritkán, de akadnak értékelhető dolgok (Magma Rise, Ørdøg), most is egy ilyen következik. Méghozzá az Archaic második, giga címmel ellátott albuma. (A cím nemes egyszerűséggel: How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?)

A zenekar fővárosi, kicsit több mint két évtizedes múlttal rendelkezik és thrash metalban utazik. Bizony, a kopár magyar thrash színtéren találtunk egy vakítóan ragyogó gyémántot. Persze a történet nem ilyen egyszerű, és az sem véletlen, hogy mindössze két stúdiólemez született ezalatt a hosszú idő alatt. Ettől eltekintve az új How Much… igen tetszetősre sikerült anyag lett! Egy csodaszép borítóval fűszerezve. (a kép Sallai Péter munkája)

2018. január 11., csütörtök

corrosion of conformity - no cross no crown

A napokban érkezett a Corrosion Of Conformity – No Cross No Crown címre keresztelt, firss felvétele. Pepper Keenan visszatérésével igazán vártam a lemezt, magam se tudom mire számítva. Nyilván olyan katarzist, mint a 1994-s Deliverence megjelenésekor ért, nem reméltem. Szerencsére most sem kellett azért csalódni…sőt, valami olyasmi van ezen a lemezen, ami manapság igen ritka.

Klasszikus értelembe vett lemez, klasszikus arcoktól. Semmi cifrázás, semmi mellé duma, átkötések és önmagukért beszélő dalok. Jobbnál jobbak, minden olyan elemet felvonultatva, amitől ezt a mocsári southern rockot szeretni lehet. Ez maga a sludge metal, ha tetszik, ha nem. Legalábbis számomra.

2017. december 13., szerda

mutoid man - war moans

Milyen az, amikor underground metal körökből érkező arcok ráérnek, és úgy döntenek cseppet sem veszik magukat komolyan és szabadidejükben összedobnak egy lemezt? Valami olyasmi lesz az egészből, mint a Mutoid Man - War Moans című lemeze. Még a nyáron érkezett a brooklyni srácok második sorlemeze, ami pontosan olyan, mint a bevezető mondatban írtam. Őrületes.

A trió tagjai Stephen Brodsky (Cave In), Ben Koller (Converge) és Nick Cageao. Főleg metalcore és hardcore vonalas figurák összeröffentettek egy olyan anyagot, ami a klasszikus heavy metaltól elnyúlik egészen a punk egyszerűségéig. Hogy ez milyen? Nagyon jó kérdés! Addig, amíg a lemezt nem hallgatod meg, nemigen tudsz majd választ adni. Mindenesetre izgalmas, újszerű és tökéletesen eredeti.

2017. november 29., szerda

blues pills - lady in gold live in paris

Az Iron Maiden koncertlemezig nem volt „élő lemez” kritika a blogon, de minden sorozat megszakad egyszer. Pláne, ha a következő anyagunk is egy koncertfelvétel bemutatásáról szól majd. Márpedig a Blues Pills párizsi felvételét nem lehet szó nélkül hagyni. Valami megmagyarázhatatlan okból a bemutatkozó anyagukról (Blues Pills, 2014) nem írtam véleményt. Pedig nagyon tetszett.

Majd jött a következő sorlemez, a Lady in Gold, amit tudom, sokat hallgattam, valahogy mégsem ütött át teljesen. Viszont már akkor felrajzoltam a naptárba, mikor érkezik az egyre jobban összerázódó, svéd rock csapat hivatalos koncertkiadványa. Hát itt van, és újra levettek a lábamról, mi tagadás.

2017. november 22., szerda

iron maiden - the book of soul live chapter

Nagyon ritkán, sőt ha az emlékeim nem csalnak, még soha nem írtunk koncertlemezről kritikát a blogon. Ennek bizonyára megvan az oka. Viszont a napokban megjelent, oly régen várt Iron Maiden koncertlemez mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nem csak azért, mert a turné részeként beiktatott soproni bulin tiszteletünket tettük, nem is a kiadvány hiányt pótló mivolta kapcsán, hanem a kimagasló minősége miatt.

Iron Maiden mércével mérve is (!) kiemelkedő a megjelenési forma, csodaszép dupla CD, a fekete hátterű Eddivel, ami újra nagyot üt. Ez persze formaiság, ettől sokkal fontosabb a lemezeken található 15 dal, ami a fent említett turné egy-egy állomásán rögzített, a fellépések gerincét adó dalok. Igen, a Dickinson által összeválogatott, számos helyen komoly kritikákat kiállni kényszerült számlista ez!

2017. október 17., kedd

kadavar - rough times

Hogyan lehet(ne) Németországból őszinte, ős-stonert, 60’-s-70’s évekbeli,”mocsárbluest” nyomatni? Ha meghallgatod a Kadavar néven elhíresült trió új lemezét gyorsan rájössz. Igazán faszán, tömören és lényegre törően. Kár is lenne ezzel vitatkozni.

Meghallgatva jó párszor a Rough Times címre keresztelt, szeptember 29-én megjelent negyedik sorlemezüket egyből rájöttem, újfent, hogy a nagy elődöket nem csak másolni lehet. Meglehet úgy is szólalni ezen a hangon, hogy a hamis giccs elmarad. Nagyon jól sikerült pszicho-stoner-blues repülőút lett ez a lemez. Ajánlani tudom csak.

2017. október 10., kedd

radio moscow - new beginnings

A minap bukkantam rá egy amerikai zenei lapban a Radio Moscow-ra. Több mint tíz éves zenekar, számos tagcserén túl ötödik sorlemezével jelentkezett. Gyorsan felhajtottam és igencsak meglepődtem Parker Griggs és csapata munkásságán. Apró amerikai kisváros gyermeke a frontember-énekes, ami igazán jól hallatszik a muzsikán, de az, hogy ennyire bátran nyomassa valaki a korai 70’s évek pszichedelikus rockzenéjét, igencsak meglepett.

Itt semmi megjátszás, mellé duma nincsen. Trapézgatya, kócos fizimiska, kockás ing, és a megváltozott elmeállapot önkifejezése, töménytelen bluse gitárral, csillogós szólókkal fűszerezve. Annyira szép, hogy nem tudok betelni vele, pedig többszöri hallgatás után azért unalmassá is válhatna a sztori. Itt viszont ez a mellékhatás elmarad.

2017. szeptember 16., szombat

thy catafalque - meta

Miért is egy év után kerül bemutatásra az album? Mert fogalmam sem volt, hogy létezik. Egyik nap jött egy kis ború és a Morcheeba meg a Thievery Corporation annyira nem hatottak már. Bizony, hallgatok ilyeneket is. Na, szóval. Beötlött, hogy a Róka Hasa Rádió mekkora királyság lesz szürke felhők esője áztatta lelkemnek. Lapos elő, videó megosztó betölt, név bepötyög, szem kitágul, áll leesik, agy felettébb magasröptű kreativitással: „Mi van?” Ott egy új anyag. Nem egy szám, hanem egy teljes album. Basszus, basszus, basszus! Azonnal rákatt, hátradől és adjad neki! Mikor az utolsó hang is megszűnt, kissé gémberedett testel, álomittas tompasággal tértem vissza a világba. Szerintem meg sem mozdultam az alatt a hatvanhét perc alatt.

Kilenc dalon utaztam végig és fogtok ti is, ha berakjátok bármiféle formátumban, bármiféle lejátszóitokba. Lesz itt minden, mit Kátai Tomitól megszokhattunk, az egyébként zárt világában, (ezt olvastam valahol és nagyon tetszett) mely zártságában is színes, és ezt már én teszem hozzá, nem tud unalmas lenni.

2017. augusztus 30., szerda

paradise lost - medusa

A Paradise Lost 2015 után új lemezzel jelentkezett, amely anyag tovább vezeti a The Plague Withinnel megkezdett visszatérést a gyökerekhez elgondolást. Pontosan ugyanazt a mély, csúnya, doom metal kapjuk, mint amire számítani lehetett. Ilyen értelemben csalódni nem fogsz, ha meghallgatod a csapat 15. (!) sorlemezét.

Nick Holmes énekes szerint a Medusa leginkább a Shades Of God-hoz hasonlítható felvétel, de mindenképpen modernebb kivitelezésben. Az egész anyag vontatott, úgy mászik, mint egy sok ezer tonnás tankhajó a fagyott tengeren. Recseg, töri maga körül a fagyos vizet, és kavarja maga mögött a törmeléket. Magyarán, ha bejött az előző felvételük, csalódni emiatt sem fogsz. De meglepetéseket se várj!

2017. augusztus 28., hétfő

queens of the stone age - villains

Megérkezett a Queens of the Stone Age új lemeze! Nem mondom, hogy szédült áhítattal vártam volna a megjelenést, de mindig szívesen hallgatom Josh Homme munkáit. Legalábbis ez volt mindeddig a véleményem, ami most cseppet változott. Hogy miért? Hamarosan bővebben kifejtem.

Előrebocsájtom, kurvára nem tetszik a Villains címre keresztelt felvétel. Kicsapongó, összeszedetlen, ezer irányba mutat, és néhol totálisan Eagles of Death Metal hangulatot áraszt. Véleményem szerint ez nagy baj, úgy ahogy a „csoda producer” Mark Ronson leigazolása szintén ártott a csapatnak.

2017. augusztus 9., szerda

ghost toast - out of this world

A Ghost Toast: Out of this World albuma, meghallgatva. Sokszor. Nagyon sokszor, és még annál is többször. Akik elkövették: Rózsavölgyi Bence/gitár, Papp László/dob, Stefán János/basszusgitár, Pusker János/billentyű/cselló.

Kezdjük egy hangyányi bemutatással. A csapat 2008-ban alakult Debrecenben, ősszel. Az évszak a legfontosabb információ. Nem, mégsem. Ami viszont fontos, hogy van itt post/progrock, psichedelic, filmzene, világzene, jó pár egyéb banda zenei hatása (fel nem sorolom mindet, de persze, hogy van Tool is köztük), kísérletezés, és ami szerintem a legfontosabb, szabadság.