avenged sevenfold - hail to the king



Soha nem voltam az amerikai, napfényes hard rock, metal rajongója. Pláne igaz ez az Avenged Sevenfold-ra. Valahogy mindig idegen volt számomra a napfényes Kalifornia és a szomorú, depressziós hangvétel közötti párhuzam. Ott ne legyen keserű az ember, ott legyen mindenki vidám. Mindezek ellenére volt azért néhány erősebb lemeze a fiatal bandának. Mára viszont elfogyott a muníció, oda a puskapor. Állítom ezt annak ellenére, hogy az ifjúság körében továbbra is töretlen az A7X népszerűsége. 

Foglalkozzuk kicsit az új, Hail To The King címre keresztelt lemezzel. Meglehetősen jó nemzetközi, főleg angol és amerikai kritikát kapott a csapat illetve az aktuális korong. Több hallgatás után, továbbra sem értem, hogy ez hogyan lehetséges. Nyilván úgy, hogy nem én vagyok a célközönség. Vannak fiatalok, akik meghalnának ezért az amerikai formációért. És persze a marketing gépezetük sem utolsó.  

Véleményem szerint jól bevált sémákat durrogtatnak a srácok. Egyediség nulla, meglehetősen egydimenziós az egész anyag. Valamikor a 2000-s évek első felében metalcore társulatként indultak. Két közepes, már-már jó lemezzel nyitottak. Aztán jött a nagy áttörés. Az City Of Evil egy komolyabb fordulat volt a csapat életében. Semmi különös, de a lepuhultabb, jól felismerhető G’n’R, Iron Maiden, Pantera, Metallica elemeket úgy keverték, hogy mindenki arról beszélt, a jövő nagy metal formációja bújik meg M. Shadows és társaiban. 

Őszintén megvallom, nekem a harmadik felvételük sem tetszett túlzottan. Értékeltem a változást, észrevettem a lehetőségeket, mindazonáltal továbbra is csak kapkodtam a fejem, hogy micsoda össznépi gyönyört váltottak ki ezek a fickók. 

Az új anyagról eltűnt az a halvány karakter, amit a kezdeti időkbe nyomokban fel lehetett fedezni. Eltűntek azok a heavy metal gitártémák, amiket valamennyire értékeltem. Sőt totálisan előtérbe nyomták a Metallica / Megadeth vonalat, amitől egyértelműen egy másoló, ötlettelen ömleny lett az egész cucc. Hol egyértelműen a kedvenc Metallica dallamok bújnak elő, hol pedig az énekes, M.Shadows próbál Axel Rose lenni. Ami véleményem szerint vajmi kevés. 

Végigolvasva a fent megírt pár bekezdést, azt gondolhatja az olvasó, hogy az egész egy hallgathatatlan moslék. Erről szó nincs, de a véleményemet tartom. Ez borzasztóan kevés, egy harmincas éveik első felében járó, lüktető, erőtől duzzadó formációtól. Lehet tisztelni, szeretni a felsorolt, nagy elődöket, de ez ne abban merüljön ki, hogy nyíltan másolom a kedvenceket. 

Sajnos egyetlen olyan dal nincs a lemezen, amire jövőre emlékeznénk. Kiváló énekes Shadows, ügyes gitáros Synyster Gates, az új dobos is bőven elfogadható, de az összkép egy nagy egyvelege a kilencvenes évek óriásainak. Ettől többre lesz szükség, ha halhatatlan formációvá szeretne fejlődni az A7X. A sajtó minimum ezt várja tőlük, úgyhogy tessék igyekezni.

Értékelés: 5/2,5


Infók:
Tracklist:
1. Stepherd of Fire
2. Hail to the King
3. Doing Time
4. This Means War
5. Requiem

6. Crimson Day
7. Heretic
8. Coming Home
9. Planets

10. Acid Rain





Műfaj: heavy metal
Hossz: 53:17
Megjelenés: 2013. augusztus
Kiadó: Warner


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése