judas priest - redeemer of souls

Elég nehéz úgy írni a Judas Priest új lemezéről, hogy az ember ne szaladjon bele mások gondolatait tartalmazó kritikákba. Nyilván ezek az irományok hatással lesznek a saját véleményre is, de nem szabad felülni a fanyalgóknak. Jómagam nem vagyok egy elvetemült JP fanatikus, sőt. Meglehetősen kevés időt szenteltem a zenekar eddigi munkásságára, viszont ezt a lemezt, ami a Redeemer Of Souls címet kapta, lassan három napja hallgatom. Örömmel.

Kezdhetnénk onnan, hogy a K.K. Downing távozása mekkora károkat okozott dalszerzés, gitártémák, ikerszólók szintjén. De ez butaság, csak a vájt fülűek nyafoghatnak ezen. Véleményem szerint tökéletesen sikerült az utódlása a régi gitárosnak. Richie Faulkner tud mindent, amit egy ilyen heavy metal őskövület megkövetel. Le a kalappal a srác előtt!

Nem is tudom pontosan megítélni, hogy a Nostradamus melankóliája, Halford betegsége, vagy az új gitáros hallatán mire számítottak a rajongók. Mi lehetett volna az az anyag, ami egyértelműen mindenkit levesz a lábáról? Talán mindegy is, hiszen a brit óriások ezzel a felvétellel – ami extra anyagokkal eléri a másfél órát! – kívántak előrukkolni. És milyen jól tették. Számomra igen komoly lett ez a „visszatérés”. Persze néhány hibát megpróbálok a kellő tisztelettel megemlíteni, de az összkép ezek mellett is kiváló!

Sokadik hallgatásra sem értem, többeknek miért probléma a középtempóban íródott dalok dominanciája. Idős fickók, akik nem egyszer alkottak maradandót, újították a heavy metalt több alkalommal, most miért nem lehetne a negyven éves karrier búcsújához közeledve egy alapvetően lassabb album? Ebben én semmi problémát nem találok. Nekem kifejezetten tetszenek a stílustól bátrabban eltérő, megnyugvást sugárzó, kellemes témák. Nyilván nem ezek a dalok a csapat történetének legizgalmasabb darabjai, de egy laikusnak teljesen jól esnek. Bár nem szorosan vág ide, de az első hetes eladások sem mutatnak problémákat, szépen fogy a Redeemer…

Ahogy már említettem, a gitárokkal semmi probléma nincsen, unalmas riffeknek helye nincs, a dallamokról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az ének megint csak profi, Halford nem nagyon tud hibázni. Persze a visításokból lehetne még ettől is kevesebb, de ha valakinek a védjegyévé válik egy ilyen megnyilvánulás, az nem fogja csak a kora miatt teljesen elfelejteni mindezt. Néha engem is zavar, de összességében egyáltalán nem tolakodó.

Fel kell még sorolni, hogy a ritmus szekció igencsak hátra lett tolva. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de a dobból és a basszusgitárból meglehetősen kevés hallatszik. Pontosabban jóval vadabb hangzást is el tudtam volna képzelni, de minden bizonnyal ez egy koncepció a lemezen, ami a végtelenségig tudatos. Nem hiszem, hogy véletlen hibáról lenne szó. Így sem rossz a hangzás, csak valahogy több helyen erőtlennek érzem. Persze ez szigorúan saját vélemény, nekem a dögösebb hangzás jobban bejön.

Összességében egy kiváló lemez. Elmondható rá, hogy alibi, hogy kommersz, de egy olyan csapat, mint a JP megengedhet magának, szigorúan ebben a minőségben, még ilyen lemezt is. Viszont én szeretném hangsúlyozni, hogy számomra egy nagyon kellemes meglepetés, és én a biztosra menést sem érzem feltétlenül, de nem vagyok egyenes ági rajongó. Szóval a véleményem továbbra is privát!

Értékelés: 5/4,5


Infók:
Tracklist:
1. Dragonaut
2. Redeemer of Souls
3. Halls of Valhalla
4. Sword of Damocles
5. March of the Damned
6. Down in Flames
7. Hell & Back
8. Cold Blooded
9. Metalizer
10. Crossfire
11. Secrets of the Dead
12. Battle Cry
13. Beginning of the End


Műfaj: heavy metal
Hossz: 61:31

Megjelenés: 2014. július 11.
Kiadó: Epic / Columbia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése