exodus - blood in, blood out

Már legalább három hete forog a lejátszómban az Exodus új lemeze. Valahogy mégis kivártam eddig a pontig ezzel a kritikával. Talán nem a kritika a legjobb szó, egy ekkora trash óriás lemezének a véleményezésére, de hirtelen nem jut jobb az eszembe. Igencsak pozitív előjáték zajlott a megjelenés évben. Steve "Zetro" Souza visszatért, Kirk Hammett szólót játszik a lemezen, Gray Holt a Slayer teendői mellett megfelelő időt tudott szánni az anyag megírására és felvételeire. Mit lehet erre mondani, lássuk a csodát!

Én személy szerint is nagyon vártam a lemezt, amikor megérkezett szinte egyből beszereztem és hallgatni kezdtem. Gondoltam magamban, egy ekkora jelentőségű felvételt nem fogok napok alatt kiértékelni, itt nem "gyors kajáról" van szó. Hagytam hát érni jó sokáig. Az első fellángolásom pár nap alatt alábbhagyott, sőt volt legalább két rövid periódus, amikor pihentettem. Mostanra viszont újra a lejátszóba került az anyag, így mindenképpen ideje volt megfogalmazni a véleményem.

tankcsapda - urai vagyunk a helyzetnek

Lukács Laci és a Tankcsapda helyzete messze nem egyszerű. Tökéletes sikertörténet lehetne magyar viszonylatban mindenképpen, mégis több hullámvölgy, tagcserék, hanyatló érdeklődés övezi a debreceni csapat elmúlt 25 évét. Ami viszont leszögezhető, ebben az országban minden rockzene kedvelő ismeri és véleményezi a munkásságukat, ami már magában óriási eredmény, ennyi év távlatából.

Az utolsó stúdiólemezükről hivatott szólni ez a bejegyzés, de amint látom inkább párhuzamok feszegetése lesz inkább, mint a friss anyag felboncolása. Így van ez jól. Sidi (ex-Zanzibár) talán mostanra épült be teljesen a csapatban, „Az urai vagyunk a helyzetnek” címre keresztelt felvételen már igenis tesz rendesen hozzá, ahhoz, amihez az elődei egyre kevésbé tudtak. Van kedve csinálni, vannak egyedi ötletei, amivel rettenetesen sokat segít a Csapda újkori lendületének megteremtésében.

ørdøg - tíz fekete dal

Vörös András a mai magyar rock élet egyik legeredetibb, legőszintébb és messzemenően legtehetségesebb alakja. Amikor 93’-ban megalakult a Freshfabrik már látszott, igazi talentum a fickó. További munkássága szintén ezt bizonyította számomra, hiszen a Superbutt mellett számolatlan helyen feltűnő, kopasz faszi mindig maradandó nyomokat hagyott maga után. Nincs ez másképp az Ørdøg névre keresztelt vadonatúj formációjában sem!

Persze mindannyian tudjuk, hogy igazából az Ørdøg egy, a legjobb időszakot idéző Superbutt, viszont zeneileg és nyelvezetében picit más irány. Már elsőre levett a lábamról ez a felvétel, Tíz fekete dal. De az idő múlásával, mint a kisördög költözött a szürkeállományomba lépésről lépésre!

pallbearer - foundations of burden

A Pallbearer egy viszonylag friss, a ma tomboló doom őrület egyik tehetséges újonca. Valami olyan érzése van az embernek, amikor ilyen bandákba botlik, hogy a Black Sabbath újraélesztés óta minden fiatal srác Ozzyékat akarja utánozni. De a lehető legközelebbről véve, nem ám saját ötletekkel átitatva, inkább csak magabiztosan eljátszva a száz éve ismert dolgokat. 

Szerencsére a Pallbearer nem ebbe a kasztba tartozik. Kiválóan felismerhetők ugyan a kora hetvenes évekbeli hatások, valahogy a srácok ügyesebben nyúlnak a múlthoz, mint számolatlan pályatársuk. 2008-ban jöttek az első demoval, ami meglehetősen nagy port kavart. Majd két évvel később érkezett az első teljes értékű album, ami minden tengerentúli szaklap magasra emelet. Ilyen helyzeti előnyből/hátrányból jelent meg napjainkban a második lemez, melynek címe Foundations of Burden.