2015. február 17., kedd

kxm - kxm

KXM néven lassan egy éve megjelent egy lemez. Szupergrupp a javából, Doug Pinnick, George Lynch és Ray Luzier. A nevek ismerősek lehetnek, külön nem is részletezném a zenészek múltját, koncentráljunk inkább erre a 2014-s év végi listákon kiemelt helyet betöltő, a banda nevével megegyező című, első anyagukra. Több hónapja tologatom, hallgatom, kiolvastam minden sajtómegjelenést velük kapcsolatban, de továbbra sem találom azt a mámorító zsenialitást, amit számos újságíró összehord a hallottak kapcsán.

Nyilván velem van a gond, ezt nem is vitatom. Tetszik az énekhang, nagyon profi a fickó, kár lenne tagadni. Jól kihallani a Korn dobosának egyedi játékát, számos esetben megdöbbentő, a kellemes meglepetések határáig cifra ritmusai sok esetben nagyon tetszenek. Mégis az egész valami olyasmi, mint az amerikai, rágógumi zabáló, gyagya közönségnek készített vattacukor, több helyen szarrá torzítva.

Száz hallgatás után sem tudom kibogozni a körbe-körbe futatott gitár témákat, a hozzájuk csatolt, spirálszerűen szűkülő dobtémákat. Az énekes több esetben túlmegy azokon a határokon, amit én még egészséges kiállásnak, hajlításnak gondolok. Persze ez legalább annyira az én hibám, mint az hogy nem vagyok amerikai.

Világos, hogy a jammelés előtérbe volt helyezve a felvételek készítésekor. Nyilván több olyan rész is van a lemezen, amit előre nem megtervezett, mérnöki pontossággal készítettek. Ez talán jól van így, ezzel teremt egy kifejezetten változatos hangulatot az egész anyag. Viszont okoz vele egy káoszt is, amit nagyon nehezen tudok pozitív hatásnak említeni. Ettől még ez ötletes, csak nekem nem tetszik ez a fajta ömlengés.

Ami mindenképpen piros pontot érdemel, az nem más, mint Luzier dobjátéka. Sajátos stílusát szépen átmentve, a végletekig kibontakozva magyarázza le minden kétkedőnek, hogy ő egy kiváló dobos. Nyilván más dolgokat kell egy ilyen lemezen művelni, mint bármelyik Korn kiadványon. Talán pont ezért, mert jelen esetben nincsen korlátok közé szorítva úgy sziporkázik, mint egy profi kissrác, akit először enged a "nagy zenekar" színpadra. Ezért mindenképpen megéri, úgy is ha Korn rajongó vagy, és úgy is, ha nem nézted sokra eddig munkásságát.

Biztosan állíthatom, hogy nem az európai nagyfesztiválok színpadait fogja szétszaggatni a srácok. Pár vájt fülű majd azért akad az öreg kontinensen, aki elájul a sok improvizatív résztől, de nem több. Ez egy olyan lemez, amit később szintén meg tud hallgatni az ember, így idejét nem múlja majd. Számomra túl sok örömet nem szerzett, de utálni sem tudom. Nem én vagyok a célközönség, de ettől még nem rossz lemez.

Értékelés: 5/3


Infók:

Tracklist:
1. Stars
2. Rescue Me
3. Gunfight
4. Never Stop
5. Faith Is A Room
6. I'll Be Ok
7. Sleep
8. Love
9. Burn
10. Do It Now
11. Human Friction

Műfaj: rock
Megjelenés: 2014. április
Kiadó: Rat Pak

1 megjegyzés: