2015. november 17., kedd

ozone mama - sonic glory

Igyekeztem úgy megírni ezt a kritikát, hogy a lehető legkevesebbet olvasok mások által megfogalmazott véleményeket. Sok esetben szükségem van arra, hogy a nagy egész elmozdítson valamerre, de ebben az esetben azt szerettem volna, ha tisztán a saját megérzéseimre hagyatkozom. Hiszen az Ozone Mama egy olyan lüktető, lehengerlő zenekar, amely képes önállóan robbantani, letépni vagy egyszerűen csak a saját légkörét megteremteni.

Hála az égnek, hogy kis országunkban még felnőnek ilyen bandák. A nagy öregek lassan elfáradnak, és igazán nem is voltak túl erősek, viszont az ifjúság táplál bennem némi reményt. Mégiscsak születhet olyan, amit európai mércével mérve is lehet értékelni. Na, pont ilyen lett az Ozone Mama friss, Sonic Glory című lemeze. Lüktet, tarol, elvarázsol. Imádom az ilyet.

Nyilván nem a spanyol viasz kitalálóiról van szó, nyílegyenes hard rock az, amit játszanak a srácok. De úgy, ahogy kevesen teszik. Ízzel, lélekkel. Ha bármikor hallgattad a 80's évek rockzenéjét, ismerős dallamokra lelsz, viszont a lehető legmodernebb köntösbe bújtatva.

Sokáig azt éreztem, hogy a leggyengébb pontja az egész mutatványnak az ének. Talán itt-ott rikácsolós. De több és több hallgatást követően most már azt gondolom, hogy nagyon is ráillik a zenei környezetre ez a hang. Plusz nem egy esetben olyan nevek ugranak be, mint Cris Cornell. Tekintsük ezt dicséretnek.

Zeneileg talán a szólókat emelhetném ki, hiszen több esetben okoztak váratlan meglepetést. Talán többet is kapunk ebből, amit egy ilyen rock lemeznek tartalmazni kellene, ami engem egyáltalán nem zavar, de lehet borít valamelyest a lemez egyensúlyán. Ez legyen a legnagyobb baja minden anyagnak, amit ezentúl a kezembe veszek.

Bátor dolog ilyen konkrétan vállalni egy műfaj védjegyeit, főleg úgy, hogy a stílus rajongói bőven az ötvenes éveiket tapossák. Hozzájuk biztosan nehezebben jut el ez a modern felfogású banda. Ha az ifjúk meggyőzése a cél, rávezetni őket a retro-hullám előnyeire, akkor viszont kiváló dobás. Számomra egy nagyon kellemes, hangulatos anyagot ismertem meg az Ozone Mama új hanghordozójában. Az biztos, hogy a Zebrában találkozunk decemberben. Aztán a többit meglátjuk.

Értékelés: 5/4


Infók:

Tracklist:
1. Good Times Roll
2. Backdoor Man
3. Gypsy Girl
4. Hard Times
5. Kings And Rulers
6. Lovelight
7. Siren's Call
8. Man On The Run
9. Hope
10. Ain't No Place Of Mine

Műfaj: rock
Megjelenés: 2015. október 2.
Kiadó: Author's Edition

6 megjegyzés:

  1. ...hogy a régi öregek nem voltak olyan jók és, hogy az ifjúság táplálna reményt??? Na ekkora faszságot már nagyon rég nem hallottam!
    Attól még a kritika jó és talán még értem is, hogy miről beszélsz, de a zenében semmi eredetit és egy kávéskanálnyi jót se találtam.
    Annyira elkedvtelenített ez az ízetlen szétrágott rágógumi szám, hogy a többire kíváncsi se vagyok. Számomra ez értékelhetetlen. Viszont nagyon jól esik most meghallgatni egy Seventh Sont a Maidentől.
    ... Azok a régi szép metál idők!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "régi öregek" esetében a magyar vonalra gondoltam, ami lehet nem jön egyértelműen le abból a mondatból. Bocs, ha félreérthető. De ezt az állításomat tartom. Sok egyéb ok miatt, a magyar rock-metal" vonal nagy öregjei fényévekre le vannak maradva a nemzetközi szinttől. Viszont a most éledező, új bandák egyre közelebb esnek az elvárható szinthez.

      Törlés
  2. Olyan mint valami felkelő nap háza meg egy kis Everlast valami buzibárban hajnal kettőkor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan hallgasd meg a többi dalt is. Kurva jók!

      Törlés
  3. Értettem amit írtál, elfogadom, ha így gondolod, de sokan leszünk, akik nem értenek ezzel egyet, mert ezt hülyeség így kijelenteni.
    Én biztos nem fogom meghallgatni az egészet, de köszönöm.
    Nem érthetünk mindenben egyet. Nekem ez nincs.

    VálaszTörlés
  4. Amit nem hallgatunk meg, arról meg ugye nehéz véleményt mondani...

    VálaszTörlés