ozone mama - cosmos calling

Igazán nagy lelkesedéssel vártam az új Ozone Mama lemezt. Egyrészt azért, mert az előző, három évvel ezelőtti korong nagyon tetszett, másrészt pedig azért, mert amerikai kiadóhoz szerződött a csapat. Ez nem jellemző a magyar színtéren. Fokozott izgalmam gyorsan hanyatlani kezdett, ahogy a digitális megosztás napvilágot látott, és végighallgathattam a Cosmos Calling című anyagot.

Szinte a csalódottság lett úrrá rajtam, amikor először lepörgött a lemez. A tempót lassúnak, vontatottnak éreztem, a refrének simán elmentek mellettem, a dalokból morzsák sem maradtak a fülemben. Ez a három tényező alakítja ki bennem az első benyomást egy nagylemez kapcsán, itt veszélyesen alacsonyan nyitott a történet.

Persze nem hagyott nyugodni a dolog, - mondom; ez nem lehetséges - rágjuk csak tovább, lelkiismeretesen a dalokat, majdcsak kibújik valami a felületi ismeretség után. Hogy fogalmazzak pontosan, megtörtént az áttörés. Bár van pár kérdés, amit szívesen megbeszélnék a fiúkkal, valahogy mégis megértettem, mire megy ki a játék. Nagyon erős, öblös felvétel született, ami évtizedekre iránymutatást teremt majd a magyar viszonyok útvesztőjében.

A Sonic Glory lendületéből visszább kapcsoltak a srácok, ami számomra leginkább zavaró, de mind a tizenegy dal külön életet élni képes, zenei mestermű. Úgy megvalósítva, hogy a zenei rajongás, ismert hatások nyomait megtartva, összegyúrva formál valami különlegeset az összkép. Leírhatnék pár zenekart, akik biztosan nagy hatást gyakoroltak a társaságra, de ezt fogod Te is hallani, értelmét nem látom külön kiemelni.

Nem tudom nem párhuzamban vizsgálni a Sonic Gloryval az új felvételt. Valamivel koszosabb volt az előző anyag, kicsit közelebb voltak egymáshoz a dalok, és emiatt talán hamarabb váltotta ki a megfelelő hatást, itt picivel másabb a képlet. Összetettebb dalok születtek, lassabb témák járják körbe a számokat, és nem egy olyan színesítés bukkan fel, amit eddig nem tapasztaltam az Ozone Mamatól. Orgona, háttérzajok, visszafogottabb szólók, tudatosabban használt énektartomány, nem sorolom.

Az sci-fi témák összenőttek már a zenekarral, „ezen” semmi meglepő nincsen. Gond ezzel egy száll se, sőt pont ez ad egyfajta egyediséget a dalszövegeknek, amivel jól megfoghatóvá, körülírhatóvá válik az egész, jó értelemben. Ha már a dalszöveg szóba kerültek, itt emelném ki Székely Marci - továbbra is – zseniális hangját, amit egyre profibban használ, ahogy erre már feljebb kitértem. Sokkal tudatosabbnak érzem e tekintetben a felvételt.

A lemez hangzása közelít a tökéleteshez, úgy operál a hetvenes évek eszközeivel, hogy teljesen mai marad. Bár nekem jobban tetszett volna, ha marad némi „kosz” az egészen. Kiváló arányban jelennek meg a hangszerek, nincs mit hozzátenni. Lassan engedett be a kozmikus kertjébe az új Ozone Mama, de amint beléptem, kaptam egy olyan profi élményt, amire első hallásra nem számítottam. A Cold Light Of Day egész egyszerűen zseniális!

Tett a csapat egy újabb lépést előre, de az is lehet, hogy másfelet. Nagy érdeklődéssel várom az amerikai kiadó hatását.Véleményem szerint ezt a lemezt igazán sokáig fogjuk hallgatni, és jó pár helyen fogják hivatkozási pontként említeni. Abban pedig csak bízni tudok, hogy idén is találkozunk valahol. Hiszen mindezt élőben legalább annyira fontos hallani, mint örömmel hallgatni lemezen. További sok sikert Ozone Mama!

Értékelés: 5/4,5



infók:

tracklist:
01. Evil Ways
02. Straight On Till Morning Light
03. Doppelganger
04. High Ride
05. Feel So Alive
06. Shout At The Sky
07. Cosmos Calling
08. Freedom Fighters
09. Cold Light Of Day
10. The Alchemist
11. Moon Pilot

Műfaj: rock
Megjelenés: 2018. január 19.
Kiadó: Ripple Music

1 megjegyzés: