2015. június 3., szerda

paradise lost - the plague within

Halifax egyik legnagyobb áldása a Paradise Lost új lemezzel jelentkezett a hónap első napján. Naprakészen vártam az anyagot, vérbeli, kilencvenes évekbeli doomot ígértek a srácok, és nem okoztak csalódást. Persze tudom, több utat bejárt a hosszú évek alatt ez a zenekar is, lehet őket sok mindenért nem szeretni, viszont az új lemezt mindenképpen hallgasd meg, mert meglehetősen profi munkával rukkoltak elő az angol óriások.

A The Plague Within címmel ellátott nagylemez már a 14. a sorban. Valószínűleg a hangzásban és a megszólalásban kivetnivalót senki nem fog találni. Hangszeres tudás maximális, de azt hiszem ezt a dolgot egy ilyen zenekartól, aki 88’ óta együtt zenél nem is kell kiemelni. (leszámítva ugye a dobost, akiből már a negyediket fogyasztják a srácok) Viszont a stílus valóban az lett, amit ígértek. A sabbatihista riffek sokasága hömpölyög egymás után, olyan súlyos döngöléssel párosítva, hogy a hideg futkos a hátamon hallgatás közben.

No Hope In Sight nyitónóta pont úgy szólal meg, ahogy egy jó lemez első számának kell. Az embernek olyan érzése van már az első hallgatáskor, hogy valahonnan ismerem ezt a témát. De ez itt nem a lenyúlás miatt kialakult érzés, hanem a fülbemászó harmónia hatása.Óriási. Nálam teli találat. Gregor Mackintosh és Aaron Aedy gitárjátéka olyan érzéseket varázsol, ami igazi mestermunka. Tony Iommi munkásságát ilyen ízzel továbbgondolni véleményem szerint már művészet.

Nem foglalkoznék külön minden dallal, inkább csak a számomra érdekesebb részekre hívnám fel a figyelmet. Ahogy az An Eternity Of Lies elején a hegedő előbújik a sötétből, majd amikor már sok lenne szépen visszavonul, az valami csodaszép. Mondom ezt úgy, hogy túl sok helyét nem látom a vonós hangszereknek a doom térfelén. Nick Holmes szerencsére újra hörög, ha kell. Persze nem viszi túlzásba a dolgot, nagyon ügyesen oldja meg a zene által kívánt feladatokat. Az viszont egyértelmű, hogy a fő hangsúly a zenén van. Én több helyet adtam volna a dobnak, de hol tisztem az „elveszett paradicsom” lemezét kritizálni?

Maradt jó pár gótikus elem, meglehetősen jól ráillesztve a zenei koncepcióra. Sok esetben nagyon teátrális a történet. Óriási ívek, nagy hatásszünetek, mint egy színpadi előadás. Valami mocsárban megrendezett Hattyúk tava, ahol a madarak nem fehérek, hanem olaj-sáros, mocskos, megkopasztott baromfik csupán. Kurva jó! Az egész ereje nekem pont abban rejlik, hogy szív nélkülinek érzem az egészet. Baromi nehéz lehet ilyen nagy hatást kiváltani és közben úgy előadni, hogy itt már csak pár öreg zombi muzsikál, akiknek teljesen mindegy, hogy mit gondolsz róluk.

Nálam az idei év doom lemeze, és nehezen hiszem, hogy bárki megközelítheti majd ezt a hatást. Sajnálom, hogy ilyen közel jelent meg Pattonék visszatérő őrületéhez, mert ezzel a FNM valamivel hátrébb ugrott a lejátszási listámon. De most pont erre a bugyogásra van szükségem, ha már kitört a forróság.

Értékelés: 5/5
Infók:

Tracklist:
1. No Hope In Sight
2. Terminal
3. An Eternity Of Lies
4. Punishment Through Time
5. Beneath Broken Earth
6. Sacrifice The Flame
7. Victim Of The Past
8. Flesh From Bone
9. Cry Out
10. Return To The Sun

Műfaj: doom metal
Megjelenés: 2015. június
Kiadó: Century Media Records

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése